
2010. július 30., péntek 10:05
Huszonkét uniós ország alkalmi munkavállalási jogszabályát nézték át azok a képviselők, akik kezdeményezték az augusztustól érvényes törvénymódosítást. A baon.hu Font Sándort, a szövegezők egyikét kérdezte a változásokról.
Mintha nem ebben az országban élnének, de az is lehet, hogy vidéken sosem jártak azok az emberek, akik áprilisban az alkalmi munkára vonatkozó jogszabályokat módosították. Ez Font Sándor parlamenti képviselő véleménye, aki egyike volt az augusztustól bevezetendő törvénymódosítás kezdeményezőinek.
Hogy miért volt szükség a változásra? A politikus dióhéjban összefoglalta a problémákat: magas, mintegy 30 százalékos volt a bérre jutó közteher mértéke. Ez például Németországban 22 százalék, máshol ennél is kevesebb. Naponta kellett mindenkivel, minden alkalommal adatok sokaságát feltűntetve szerződést kötni, és ezeket az információkat jelenteni az APEH-nak. A szerződéseket a gazdának öt évig kellett megőriznie. Ráadásul a gazdáknak munkaegészségügyi vizsgálatra is el kellett küldenie a dolgozókat, akik után 3-3 ezer forintot fizethetett.
A változás lényege, hogy kizárólagos kedvezményt kapott a mezőgazdaság és a turisztika, mondja Font Sándor.
Ezen területen az alkalmi munkavállalók után - függetlenül attól, mennyi a bére - napi 500 forint járulékot kell fizetni, a bérre eső korábbi 30 százalék helyett. A korábbi 90 nap helyett most 120 napig lehet alkalmilag munkát vállalni egy évben. Fontos tudni, hogy a munkanélküli álláskeresési támogatása megmarad, azaz jól jár, ha például elszegődik szüretelni, amíg főállású munkához nem jut. A gazda annyi embert foglalkoztat, amennyit akar, nincs tiltva a hétvégi munkavégzés, mert a gyümölcs az vasárnap is érik.
A teljes cikket itt olvashatja.
Kapcsolódó cikk:
Ismét változnak az idénymunka szabályai