Minimális műveléssel gazdaságosan

Minimális műveléssel gazdaságosan

2010. július 29., csütörtök 09:04

A talajkímélő földművelés munkagépeivel és munkamódszereivel ismerkedhettek az érdeklődő gazdálkodók szerdán délelőtt a Zala megyi Dióskál határában tartott bemutatón, tudósít a Zalai Hírlap.

A talajkímélő művelésre kifejlesztett, s ebben élen járó gépgyártó mutatta be sorvető- és talajművelő gépeit (szám szerint kilencet) a nagyrészt gazdálkodókból álló közönségnek Dióskál határában, a hossziaki tetőn elnyúló szántóföldön, ahol immár hét esztendeje a fenti gépgyártó által is képviselt elveknek megfelelően folyik a növénytermesztés.
– Mivel hatszáz hektáros területünk nagy részén a kímélő művelésre rendezkedtünk be, néhány éve a cég bemutatógazdasága lettünk - meséli ifjabb Plótár István. - A szántás nélküli talajműveléssel egy nemzetközi kísérlet keretében még 2003-ban kezdtük el az ismerkedést, az első gépeket rá két évre szereztük be, s azóta is folyamatosan bővítjük a gépparkot. Sokan ugyan még ma is kételkednek a módszer létjogosultságában, holott a számok minket igazolnak: a hagyományos műveléshez képest a forgatás nélküli, talajkímélő műveléssel harmadával csökkent a munkaidő, 15 százalékkal mérséklődött a művelési költség, s 10 százalékkal nőtt a terméshozam.
Míg az országos roadshow dióskáli állomásán bemutatott gépek több műveletet végeznek egyszerre - például előkészítik a magágyat, kijuttatják a műtrágyát, vetnek s egyben le is zárják a talajt -, addig hagyományos művelésnél ugyanezért a végeredményért többször is ki kell menni a földre a gazdálkodóknak, tudjuk meg Kalmár Tibortól, a gépgyártó cég magyarországi ügyvezetőjétől.
– Az elmúlt időszak nagy aszályai egyre több magyar gazdálkodó számára tették nyilvánvalóvá, hogy változtatni kell a megszokott művelési módokon, s ennek köszönhetően egyre többen térnek át a forgatás nélküli talajművelésre - jelenti ki az ügyvezető. - Ezek a gépek ugyanolyan lazultságot tudnak létrehozni, mint az ekével történő művelés, ám nem bolygatják meg úgy a talajt, mint egy eke, s ami nagyon fontos: azonnal lezárják, így a nedvesség nem tud elpárologni belőle. (Fotó: Katona Tibor)

A teljes cikket itt olvashatja.

Kapcsolódó cikk:
Minimum műveléses mintagazdaság