
Mezőgazdasági gépek, eszközök
2010. szeptember 2. csütörtök | 11:16
Minden részletében felújított takarmányozás-irányító programcsomagot hozott ki a Weda Dammann & Westerkamp az Excellent 4PX típusú telepi számítógépeihez.
Értékmentés gödöllői segédlettel
Hazánk agrármúltjának emlékeit, régi, hagyományos használati eszközeit, gépeit (traktorjait, munkagépeit stb.) az erre hivatott múzeumokon kívül sok magánember, gépészek és más eredeti foglalkozású „megszállottak” gyűjtik.
Március 21-e és 25-e között hagyományos helyszínén, Brno-ban várta vendégeit Európa harmadik legnagyobb mezőgazdasági szakkiállítása, a TechAgro.
Újranyitott a Georgikon Majormúzeum
A hónap elejétől fogadja vendégeit a szezonálisan nyitva tartó keszthelyi Georgikon Majormúzeum. Egyelőre hétfőtől péntekig látogathatók az intézmény kiállításai, számol be a Zalai Hírlap.
Nem kereskedőként, hanem mint gyakorló gazdálkodó állt az Axiál Szakmai Napok közönsége elé Michael Horsch, a Horsch gépgyár alapító-tulajdonosa a forgatás nélküli, csökkentett műveletszámú kukoricatermesztési módszerek lehetőségeiről és korlátairól tartott előadásával. Szintén a csökkentett műveletszámú talajművelés állt az Angliából érkezett Simon Revell előadásának középpontjában, aki a talajművelő gépeiről ismert Simba képviseletében érkezett Bajára.
Újra hagyományt kell teremteni
Az Axiál Kft. döntése, hogy a tavalyi évtől, a vállalat megalapításának 18. évfordulójától Lajosmizse helyett Baján tartsák az Axiál Szakmai Napokat, beváltotta a reményeket.
A német Fendt traktorgyártó beszállítóértékelő programjának legjobb, ’A’ besorolását kapta a világ egyik legnagyobb gumiabroncsgyártója, a Goodyear. Az elismert program a minőség, a logisztika, a szolgáltatások és a környezetvédelem területén értékeli a beszállítók teljesítményét. – A Goodyear számára az ’A’ besorolás a folyamatos termék- és szolgáltatásfejlesztésre irányuló programjaink, valamint a kiváló kiszolgálás és a magas szintű ügyfél-elégedettség iránti elkötelezettség visszaigazolása, nyilatkozta Alessandro Coggi, a Goodyear Europe mezőgazdasági és ipari abroncsokért felelős ügyvezető igazgatója.
Az idén is bajai telephelyén várja vendégeit a március 18-án nyílt Axiál Szakmai Napok. A hagyományokhoz híven a szakmai programok mellett a szórakozás és a gasztronómia is kiemelt szerepet kapott.
Néhány napja gördült le az ezredik Xerion a négyes gyártószalagról a Claas harsewinkeli gyárában. A jubileumi traktort különleges módon hófehérre festették. A gyár alkalmazottai nagy számban jelentek meg a szupergép bemutatásán. – Minden ezer Xerion-ra, amit gyártunk, jut ezer elégedett ügyfél – mondta Jan-Hendrik Mohr ügyvezető a gyártószalagnál megrendezett ünnepségen.
Csődeljárás folyik az agrártermelési integrációval és gépkereskedelemmel foglalkozó szolnoki GITR Agrárfejlesztő és Kereskedelmi Zrt.-nél, tudósít a szoljon.hu.
Roncstraktor program Romániában
Minden 10 évnél idősebb roncsként beadott traktor után 17 ezer lejt kapnak majd a tulajdonosok, de ez az összeg nem haladhatja meg a vásárolt új traktor árának a felét, jogi személyek esetében 40 százalékát.
Megőrizte vezető helyét a John Deere az Egyesült Királyság traktoreladásainak 2008-as listáján (az eladási adatokat a brit versenyjogi rendelkezések miatt csak egyéves késleltetéssel lehet nyilvánosságra hozni), ami 30 százalékos részesedést jelentett az 50 lóerőnél nagyobb teljesítményű traktorok piacán.
Technikai felszereltségünk két évtizede
Az elmúlt húsz év alatt a mezőgazdaság tulajdoni- és birtokstruktúrája, valamint termelési szerkezete alapvetően megváltozott, és ez magával hozta a gépesítés változásait is. A mezőgazdaságban egyeduralkodó lett a magántulajdon, decentralizálttá vált a termelés, csökkentek a birtok- és táblaméretek, megbomlott az állattenyésztés és növénytermelés egyensúlya, csökkent az ágazat jelentősége a GDP-hez történő hozzájárulásban és a foglalkoztatásban.
Új telephelyet nyitott az Axiál Üllőn
Új telephelyet nyitott Üllőn a főként mezőgazdasági gépek és alkatrészek értékesítésével, illetve szervizelésével foglalkozó Axiál Kft. pénteken.
Az összeomlott orosz és ukrán piac és a kínai olcsó termékek dömpingje nehéz feladat elé állítja a kerti kisgépeket gyártó MTD Hungária Kft.-t.
Átadták az 500. John Deere traktort
A KITE Zrt. pénteki nyílt napján adták át a vásárhelyi alközpont által értékesített 500. John Deere traktort. A cég teljes kínálatát felvonultatta a szép számú érdeklődő előtt.
A világ legnagyobb mezőgazdasági kiállítását, az ezen a héten zajló hannoveri Agritechnica-t az újdonságok sokasága jellemzi. A 45 országból érkezett több, mint 2150 kiállító számos innovációval jelentkezett. Mint megtudtuk, a Német Mezőgazdasági Társaságnál (DLG) szeptember elejéig 300 újdonságot neveztek be.
További híreink az Archívum menüpontban olvashatók.