
Európai Gazda
Ismét lefelé módosult az EU búzatermése
2010. augusztus 13. péntek | 8:54
Magyar-ír miniszteri találkozó
Fazekas Sándor szerdán délután találkozott Brendan Smith ír mezőgazdasági, halászati és élelmiszerügyi miniszterrel és Tom Moran miniszterhelyettessel. A megbeszélésen mindkét fél hangsúlyozta, hogy Európának 2013 után is erős, közös agrárpolitikára van szüksége, amely megfelelően alátámasztott költségvetéssel rendelkezik.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a napokban fogadta az osztrák nagykövetet. Dr. Michael Zimmermann kiemelte, hogy Magyarország Ausztria fontos agrárpartnere. Az osztrákok örömmel üdvözlik, hogy 2011 első félévében Magyarország lesz az EU soros elnöke.
Konferenciával zárult a KAP társadalmi vitája
Lezárult a 2013 utáni közös agrárpolitikáról szóló nyilvános konzultáció az EU tagországaiban. Miután több ezren mondták el véleményüket az uniós mezőgazdaság jövőjével kapcsolatban, a Bizottság most a tettek mezejére lép: kidolgozza a 2013 utáni agrárpolitika struktúráját.
Több mint 265 millió euró szabálytalanul felhasznált agrártámogatást követel vissza az Európai Bizottság a tagállamoktól. Magyarországnak közel 13 millió eurót kell visszafizetnie.
Fanyalgás fogadta a Bizottság GMO-javaslatát
Sem a génmódosított (GM) növényfajták európai termesztésbe vonását ellenzők, sem pedig az azt támogatók nem elégedettek az Európai Bizottság kedden nyilvánosságra hozott javaslatcsomagjával, amely a készítő szándéka szerint nagyobb rugalmasságot adna a tagállamoknak a génkezelt növények engedélyezésében vagy tiltásában.
2010. július 13-án az Európai Unió illetékes Bizottsága egy olyan irányelv-módosítási javaslatot terjesztett a tagállamok elé, amely az eddig közösségi szinten lévő GMO köztermesztés engedélyezését tagállami döntéskörbe helyezi.
Fanyalgás fogadta a Bizottság GMO-javaslatát
Sem a génmódosított (GM) növényfajták európai termesztésbe vonását ellenzők, sem pedig az azt támogatók nem elégedettek az Európai Bizottság kedden nyilvánosságra hozott javaslatcsomagjával, amely a készítő szándéka szerint nagyobb rugalmasságot adna a tagállamoknak a génkezelt növények engedélyezésében vagy tiltásában.
"Tejcsomagot" ígér a mezőgazdasági EU-biztos
A tejszektor helyzetének rendezését célzó átfogó intézkedéscsomag beterjesztését ígérte ez év végéig Dacian Ciolos mezőgazdasági EU-biztos, miközben Brüsszelben tejtermelők százai tiltakoztak az alacsony felvásárlási árak miatt.
Mintegy 500 gazdálkodó demonstrált hétfőn Brüsszelben magasabb tejárat követelve.
Kevesebből többet kell termelnie
Minimum a 2013-as szinten kell tartani a KAP-ra fordított kiadásokat a következő pénzügyi időszakban – szorgalmazta múlt héten elfogadott határozatában az Európai Parlament, amely az uniós intézmények közül elsőként fogalmazta meg a jövő agrárpolitikájára vonatkozó kívánságait.
Az EP elfogadta az agrárpolitikát
Az EP tegnap elfogadta a közös agrárpolitika (KAP) 2013 utáni jövőjéről szóló előrejelzését, olvasható a vilaggazdasag.hu-n.
Június elején közös határozat elfogadásáról döntöttek az Európai Bizottság mellett működő zöldséggyümölcs tanácsadó testület ülésén, amelyben az ágazat jelenlegi nehéz helyzetére hívták fel Dacian Cioloş uniós agrárbiztos figyelmét.
Fontos a nemzeti érdekek képviselete
Az unió közös agrárpolitikájának (KAP) fenntartása szükséges az EU következő, 2013-20 közötti költségvetési időszakában is - ebben egyetértettek az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának KAP albizottsága csütörtöki ülésén résztvevő EP- és országgyűlési képviselők, a tudományos, a szakmai és az érdekképviseleti szervezetek szakértői.
Változás az uniós támogatások területén
Szerdától néhány ponton egyszerűbbé válik az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások fogadásához kapcsolódó ellenőrzés - a módosító kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Az Európai Unió Közös Agrárpolitikája (KAP) által felhasználható forrás nem csökkenhet 2013 után, fenn kell tartani a területalapú támogatások intézményét és arányát - foglalt állást a Magyar Agrárkamara (MA) XXIV. küldöttgyűlése szerdán Budapesten.
Fontos a vidék életképességének megőrzése!
"Az Unió lakosságának 60%-a vidéki térségekben él, ahol a mezőgazdaság kulcsszerepet játszik a foglalkoztatásban és a társadalmi életben is. Ezért elengedhetetlen, hogy az európai politikák minden mezőgazdasági térséget és az Európai Unió egészét átfogják a versenyképesség fokozása érdekében.
Az agrártámogatások szinten tartása
Meg kell őrizni 2013 után is a közös agrárpolitika támogatási szintjét – szögezték le közös nyilatkozatukban pénteken a Visegrádi csoport, valamint Bulgária, Románia és Szlovénia mezőgazdasági miniszterei.
További híreink az Archívum menüpontban olvashatók.